A magyar képzőművészetben a szürrealizmus előfutárának Csontváry Kosztka Tivadart és Gulácsy Lajost tartják: ez még akkor is helytálló, ha Csontváry igazán semmilyen izmusba nem besorolható, és Gulácsy művészete is inkább a szecesszió irányzatához áll közel. Mindkettejük festészetének álomszerű ("onirikus"), víziós jellege közel áll a szürrealizmushoz. Gulácsy elképzelései később részben a szentendrei Vajda-kör és az Európai Iskola művészeinél ismerhetők fel. A Párizsból 1932-ben hazaérő Farkas István a tételes irányzattól függetlenül a magyar festészet néhány nagy szürrealista sugárzású művét alkotja meg. „Álmokat fest – írja róla Kassák Lajos – amiket nem hunyt szemmel, öntudatlanul álmodik az ember, hanem ébren szerkeszt.” Szürrealista festőcsoport Magyarországon soha nem alakult meg, de az irányzat több művészre is jelentős hatást tett.